Agggyoniste!
No, kicsit le vagyok maradva magam mögött, de igazából a világbéke
megteremtése és egyéb közterhekkel való foglalatosságom olyannyira
elvitte az elmúlt pár napom, hogy nemhogy blogot írni, de pisilni
se volt időm! Úgy néz ki, hogy rövidre zárom a napokat, mert így
sem lesz rövid a bejegyzés, szal, készítsd be a 2 napi hamus pogit,
meg menj el wc-re, mert nem lesz reklám a napok
között!
Péntekről mindent tudunk. Szombat. Aki tudja, hogy hogyan néz ki
egy fájdalmas reggel (11:00) annak nem kell elmagyaráznom, hogy a
gyomor bungee-jumping és a lukamig hasító hamisítatlan déli
napsugár, mint fény égette szét a retinámat, de hát küzdve a
hányingerrel mégiscsak lelépcsőztem a budiig. (ezt a mondatot
rohadtúl nem értem, de már nem kezdem újra). A házban
sürgés-forgás, anya takarít, mert az okos bátyónak ma lesz
megrendezve a szülcsinapcsis kertipartyyy. Huri-huri. Mereven a
közepén lévő fogyókúrás programomba, milyen mocskosul jól jön ez a
270 fogásos esti zabálás. Eljöttek a meghívottak, fater féle
halászlé volt az első fogat, amibe szerintem az összes hal belefért
amit, fater meg tesó egész évben produkáltak, de természetesen
tagadta mind a kettő. Na ebbe belenyaltam, de nem vittem túlzásba.
Második, bográcsba készült slambuc, cserászka, öhöm, elbaszott
krumplistészta vagy ki, hogy hívja. No, ebbe is belenyaltam kicsit.
Harmadik fogat, tárcsán sült csirkecomb és pulykacici valamint a
már említett egész éves fogási tartalom hal formában szintén sütve.
Pulykacsöcsből verettem be az arcomba párat, mert azt mindenki
tudja, hogy a fehér hús nem hízlal, legalábbis nem engem (így
nyugodt lelkiismeret mellett zabáltam)..na jó volt egy kis hal is,
de azt is szabad. A közben leszaladt sörike és az aszú törköly
pálinka az azért néha cseppent. Amúgy ez az egyetlen pálinka, amit,
ha megitatsz velem, nem hánylak tarkón. Pöci barátom hívott,
visszaadtam neki a vincsesztert meg elmentünk a park vendéglőbe,
mert halászlé ehetnéke volt...én mondtam neki, hogy ott van nálunk,
de neki csak az kellett. Há, jó! Igazából sokminden ezen kívűl nem
nagyon történt, le is zárom a szombatot! Ja, de, a non-stopnál
lennon..a videót majd mellékelem, ha a feltettem a
jutubra.
Vasárnap, munka! Remek eme reggel, mert nem kellett este mennem- az
állomásra, hogy ott aludjak. Jah, amúgy ha nappalos vagyok, akkor
előző este be kell mennem az állomásra és ott aludni, mert busszal,
síppal,de még nádihegedűvel sem érek be váltásra. Ilyen ez az élet,
jó-jó csak meg kell tanulnunk lebegni a szarban. Na, szal, mivel
este nem jöttem, fater volt az áldozat aki fél hétre vitt váltani.
Olyan nap is van itt nálunk, ha hiszitek, ha nem, hogy semmi nem
történik. Nem is baj az. Nem is történt. Talán egy menet volt, de
igazából arra sem emlékszem. Egggész nap pocoltam és számolgattam a
kalóriákat, hogy a mai nap hány kilót kell megmozgatnom ahhoz,hogy
minimum mértani középsúlyba csökkentsem a bádimassz indexemet
(okosabbaknak BMI). Na, de ezzel nem volt vége ám a
vasárnapnak. Este ültem a buszra és háromnegyed 10-re Nyíregyházán
voltam. Ma van az elsős kolisoknak az avatója. hehe...irány
trinkelni. A gólyatáborban azért sikerült egy pár jó ismerettséget
kötnöm. Megbeszéltem Kinguval (egyik nagy spanomcsajjal), aki
egyébként elsős, de ez semmit nem jelent, hogy az opel csősznél
konektálunk és go a party. Mondom, tudom hol vannak. Rákóczy
söröző. Az azért még hozzá tartozik világi mondókámhoz, hogy a
fellépő ruhám mellé, mint aktív kiegészítőt aznap este megkoronázta
a mocskos nagy büdös utazótáskám, amin kék alapon zöld felirattal
pompázott az adidas felségjelzés. Tuti menő! No, beérve a Rákóczyba
kiderült, hogy piszkosul nincs ott egy deka elsős sem, még, jó hogy
az ismerettség azért éppen ott jelen volt, mert megtutdtuk, hogy a
gólyák avatása nem eme vendéglátóipari egységbe van előzetesen
leszervezve, hanem a rosa-negra (gyengéknek rózanegra) nevű de-ek
szórakoztató központba. Táska fel, irány a rosa(róza). Belépvén a
rosa-ba (rózába) a ki-bedobó, aki egyébként egy nagy zöld ogréra
jobban hasonlított, mint magára(oly ronda vót, hogy palacsintával
etetik, mert csak az fér be az ajtó alatt), szal a kőolajtartáj
rögtön beszólt, hogy a táskát ugyan majd tüntessem már el a pult
mögé, mert nem lesz megfelelő a ruházatomhoz.Olyan lehet a csávó,
mint a toronyóra, nem túl pontos, de nagyot üt. Egyébként meg be
sem akartak engedni, mert nem volt előzetes karszalagunk, de hát
nem is vagyunk kolisok.Haja sem sok volt, sőt..de hát semmi baj a
kopaszsággal, egy szép arcnak kell a hely :D Szerencsére a nyarat
füreden többek között a rosa(róza) tulajával töltöttük, így minden
jóra fordult, mint a hófehérkében, mert pont ott ült a bejáratnál.
Lepakoltunk...rohadtúl senki nem volt jelen..de annyira, hogy mi
ketten voltunk a tömeg. A pultos lányt is ismertem és megkérdeztem
tőle, hogy mi va? Kiderült, hogy az elsős avató a koliban van és
csak utána jönnek ide. Íj baszki, táskát vegyük fel oszt futás a
koliba. Táska egy perces lerakása után felvét, szegény pultos
gyerek örült nekünk, de visszaadta, irány a koli. A bejáratnál a
tulaj közölte, hogy most lett vége az avatónak és jön mindenki ide.
Hmm. ..............................ezt inkább nem írom le, mert
gyerekek is olvassák..........
Szal, táska visszavisz a pultosgyereknek, újra bead, újra bemegy,
újra pult. Vodkanarancs akció. 200Ft. Vettem is egy viszkikólát,
mert vodkát sem iszunk,az is sugárhányós, mint a pálinka nekem.
Megjöttek a gólyák. Huh..ittunk, ittunk, buli buli, csavartuk a
szőnyeget, táncoltattuk a fekete lakkcípőket, volt heeeey, hey bébe
úh áh meg lépegettünk alig kábszeres elekrtonikus muzsikára
is..végül is tiszteltük az ütemet, ..nem léptünk rá. A promotionon
meg lehet nézni a képeket, talán le tudom tükrözni az estét azzal,
hogy ...a reggelem rosszabb volt, mint szombaton! Mondhatom
csúnyán?..bebasztam.
HÉTFŐ!Reggel bevánszorogtam az oskolába, mert közölnöm kellett a
tanársággal, hogy szeptemberben nem vagyok beszámítható az iskola
falain belül, ezért ne is nagyon keressenek szakmai dolgokban,
akármennyire is csak én tudok segíteni nekik(na persze:D) Dűlt
belőlem az ammónia még a motoros fogkefélés után is. eh. fuj.
Küzdöttem a hányással, mint sebestyén néni az izületi gyulladással.
Én győztem, nyugi. Miután megmondtam, hogy októbertől leszek csak
aktív diák,elmentem és behazudtam a könyvtárban, hogy a 3 hónapja
lejárt könyvet odaadtam egy csoptársamnak, hogy hozza vissza, de a
szemétláda elfelejtette és még mindig nála van, ráadásul most
külföldön van és csak októberben jön haza..ilyen ez a popszakma,
még rendesen megesett a szívük rajtam, volt is lelkifurkám
miatta. hehe:D dehogy volt:D
Délután még bájcsevegtem az elsősökkel, de este egy szösszenetnyi
kolilátogatás után buszraszálltam és irány nánás. Mivel a kedd,
munkanap. És nappal. És ott alvás.
A mai napot, (lásd a naptárban kedd, 2009.09.08) nem kezdeném el,
majd hóóónap, mert már elég sokat írtam és magamból is elegem van.
Ígérem az jobb lesz, ma már oda van belőlem a cufla, holnapra több
lesz bennem a kraft. Legyetek jók és szobatiszták, kicsi a bors, de
fekete..
napi bölcsi:
Aki golyóálló mellényt visel,az ne csodálkozzon,ha seggbe
lövik.
gúten nákht